A jóga 8 ága
A mai nyugati ember számára a jóga nem más, mint ászanák kivitelezése és egy jógi/jógini alatt olyan személyt ért, aki különböző bonyolult testhelyzeteket képes felvenni és kitartani akár hosszabb ideig is. Ez azért van, mert az ászanák képviselik a jóga jól látható külső arculatát, de a jóga ennél sokkal több. A jóga egy életforma, vagyis nem csak egyszerű testgyakorlás.
Patanjali a következőképpen dolgozta ki a jóga 8 ágát, mely az életünk minden területére kihat és amely egy lehetséges térképül szolgálhat az önmegvalósítás ösvényét járó jógik számára:
- Yama (egyetemes erkölcsi szabályok, a társas viselkedés szabályai. Azaz hogyan teremtsünk kapcsolatot másokkal.)
- ahimsa (nem ártás elve, vagyis az erőszakmentesség)
- satya (igazmondás elve)
- asteya (nem lopás elve)
- brahmacharya (önmegtartoztatás elve)
- aparigraha (nem birtoklás elve)
- Nijama (életmód, a személyes viselkedés szabályai)
- sauca (testi-lelki tisztaság elve)
- samtosa (megelegedettség elve)
- tapas (aszkézis)
- savadhyaya (önképzés)
- Isvara pranidhana (Isten iránti odaadás)
3. Ásana
4. Pránajáma
5. Pratyahara (érzékszervek visszavonása)
6. Dharana (koncentráció)
7. Dhyana (meditáció)
8. Samadhi (magasabb tudatállapot)
Most nézzük át kicsit részletesebben az egyes fokokat.
I. A jóga első foka: Yama
Yama: Ezen szabályok segítik elkerülni azt, hogy a viselkedésünk helytelen, ártalmas vagy zavaró legyen. Követésük megalapozza a békés, nyugodt, harmonikus életet mind az egyén, mind a társadalom számára. Ezeket az ajánlásokat akár etikai kódexnek is tekinthetnék a jógázok.
Ahimsa: Az első fokozat, amit el kell sajátítania a jóga ösvényén haladni kívánó egyénnek az a nem ártás, azaz az erőszakmentesség elve. Ezt sokan előszeretettel összemossák a vegetáriánus vagy vegán étkezés követelményeivel, azaz azzal, hogy ne ölj, de ez az elv ennél jóval összetettebb. A nem ártás elve nemcsak a cselekedeteinkre terjed ki, hanem a gondolatainkra is. Vagyis szerintem téves értelmezése ennek az elvnek az, hogy légy vegetáriánus, hiszen azzal még hogy valaki nem fogyaszt húst, a jelleme, a viselkedése igen is lehet ártó. Azzal, hogy valaki húst fogyaszt, nem feltétlenül válik gyilkossá, sőt – bár az ayurvéda alapvetően vegetáriánus szemléletű – vannak olyan esetek, mikor kifejezetten hús, vagy hal fogyasztását ajánlja. Az persze más kérdés, hogy a nem ártás elve saját magunkra is kiterjed, mivel vigyáznunk kell a testünkre, amely e földi életünk során a lelkünk temploma, így borzasztóan nem mindegy, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe, mivel tápláljuk.
A gondolatainkkal, szavainkkal és egyéb cselekedeteinkkel is árthatunk magunknak és másoknak is. Sőt egy – egy szó sokszor nagyobb károkat tud okozni, mint mondjuk egy pofon, mert akár hónapokig, évekig belülről „gyilkolhatja” a lelket. Az újabb kutatások pedig egyre másra támasztják alá bizonyítékokkal, hogy gondolatainkkal több kárt tudunk magunknak okozni, mint bármi mással.
Tehát a nem ártás elve nem pusztán az étkezésre terjed ki, hanem az élet számos egyéb területére is. Ilyen például maga az ászanázás is. A jóga feszegeti ugyan a test határait, hiszen a fejlődéshez kell a határok feszegetése, de soha nem lépi azt túl.
Ha az elvet az emberi kapcsolatok terén szeretnénk értelmezni, akkor mindig figyelembe kell venni a szándékot, egy – egy szó, cselekedet mozgató rugóját, hisz a szándék az, ami ezek irányát meghatározza. Az, hogy egy – egy cselekvés ártónak tekinthető vagy sem, mindig függ a szándéktól, a körülményektől, azaz utólagos elemzéssel állapítható meg.
Egy egyszerű példával élve: ha átmész az úton és véletlenül eltaposol egy csigát, akkor nem vétesz az ahimsza elvének, hisz nem volt erre irányuló ártó szándékod (és az is lehet ez volt a karmája a csigának), míg ha szándékosan taposol rá, akkor az már az elv megsértése.
Satya: Ez az igazság, igazmondás elve. Ahhoz, hogy ezt az elvet valóban értelmezhessük, meg kell határozni mit is értünk az igazság fogalmán? Persze ez nem egyszerű feladat, a nyugati és keleti filozófia számos képviselője szintén kereste erre a kérdésre a választ. A jóga szerint valóságnak kell elfogadnunk mindazt, amit adott szituációban valóságként tapasztalunk meg, és mindaddig, amíg meg nem győződtünk róla, hogy ez valójában csak illúzió, addig valóságként kell elfogadnunk.
Tehát az igazság egy olyan létállapotból ered, amiben képesek vagyunk különbséget tenni a megfigyeléseink és az értelmezéseink között. Fontos, hogy felismerjük azt, hogy az igazság sokféle lehet a különböző emberek számára, hiszen a tapasztalt világunk szubjektív. Az egyes egyének mind – mind sajátosan élik meg a külvilág ingereit, különböző válaszokat adnak rá a múltbéli tapasztalataik alapján.
Patanjali az igazságot : a gondolat, a szó és a tett egységeként határozta meg.
Fontos tehát, hogy mind a gondolatainkban, mind a tetteinkben, mind a szavainkban ragaszkodjunk az igazság megtartásához, de mindezt szeretettel tegyük (így az ahimsza elvéhez kapcsolódik ez az elv). Aki szilárdan az igazságban gyökeredzik, az akkor is elnyeri cselekedetei gyümölcsét, ha látszólag semmit sem tesz érte.
„Szatja-pratisthájám krijá-phalásrajatvam.”
/”Ha az ember megszilárdul az igazmondásban, tettei eredményei bizonyossá válnak. „/
(Patanjali Jóga – szútra II.36)
Asteya
Ez a becsületesség és a „nem lopás” szabálya. Ha valaki megelégedett a helyzetével (samtosa), – tudja, hogy nem a rajta kívül álló dolgok biztosítják számára a boldogságot és biztonságot- annak nincs szüksége eltulajdonított javakra, megelégszik azzal, amije van. Ezáltal nem függ a körülötte lévő dolgoktól és mentes a vágyaktól, a raga-tól is. A vágynélküliség nagy kísértésektől, szenvedésektől óvja meg az embert. A vágyakozás, ha teret engedünk neki, felkavarja az elme nyugalmát. Minden, ami nem szolgálja az egyén szükségleteit, hanem azokon túl feleslegesen válik tulajdonává, a természettől való ellopásnak minősül. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a családos ember, az asteya elvét betartva, ne halmozhatna fel értékeket, ez természetes, hiszen az alapszükségletek családok esetén megnövekednek, de az már nem helyes, ha az ember elkezd ragaszkodni a megszerzett javakhoz, mert ez megköti az elmét és további vágyakozáshoz, helytelen gondolatokhoz, elégedetlenséghez, irigységhez vezethet. A becsületesség hiánya szinte mindig abból a félelemből gyökerezik, hogy elveszít valamit az ember (lehet ez akár szeretet, pénz, hatalom)
Természetesen ennek az elvnek a betartása szintén felvethet morális kérdéseket. Hadd meséljek el egy élethelyzetet: Egy ember és a családja éhezik. Szó szerint nincs mit enni adni a gyermekeknek. Nincs a családnak semmi vagyona, értéke, amit pénzzé tehetne, az apa nem kap munkát, vagy ha kap is, nem elegendő a bevétele a család életben maradásához. Mit tesz az apa, hogy életben tartsa, etesse a gyerekeket? Nem lát más kiutat, lopni kényszerül, elveszi más tulajdonát. Nos vajon ez a cselekedet most lopásnak minősül az adott körülmények között? megsérti vele az asteya elvét? A társadalmi törvények szempontjából könnyű a kérdést megválaszolni. A cselekedet törvénybe ütközik, tehát bűncselekmény, elítélendő. De mi a helyzet akkor, ha az apa cselekedetét az satya (igazság) és az ahimsza (nem ártás) elveinek tükrében vizsgáljuk meg? Nos sokan sokféleképpen reagálnak erre a kérdésre a saját valóságuk, világról szerzett benyomásaik értelmezése folytán. Ezzel nincs is semmi baj, ez így természetes. Mindannyian a saját szűrőnkön keresztül ítéljük meg a világot és annak történéseit. És végsősoron ki tudja valóban megítélni az apa megtett- e minden tőle telhetőt, hogy megelőzze ezt a cselekedetét, hogy biztosítsa a család megélhetését más módon. Senki. Így maradnak a konzekvens társadalmi törvények.
„Asztéja- pratisthájám szarva-ratnópaszthánam.”
/”Ha az ember megszilárdul a nem lopásban, megnyilvánul számára a jólét.”/
Patandzsali: Jóga-szútrák: II. 37.
Brahmacarya
Ez az önmegtartóztatás elve. A védikus társadalmakban az emberek hagyományosan eldöntötték, hogy a megvilágosodás két útja közül (lemondás útja, családalapítás) melyiket választják. Azok számára, akik a családot választották, ez az elv a szexuális energiák egészséges kifejezésének örömeként értelmezendő. A brachmacharya, összekapcsolódik a megelégedettség elvével (santosa), ugyanis ha az ember elégedett, akkor nem vágyakozik, akkor megtartóztatja magát. A szexuális vágyakozás megköti a gondolatokat és elvonja a figyelmet más dolgoktól.
Azonban ez az elv nemcsak a szexualitás terén értelmezhető, sőt, hibát követünk el, ha kizárólag a szexualitásban keressük a brahmacarya értelmét. Mindennemű túlzás olyan energiapazarlással jár, ami visszaveti, meggátolja az előrehaladásunkat, fejlődésünket.
A szellemi fejlődésünkhöz hatalmas erőre van szükség. Ezért, hogy ezt az erőt megtartsuk, a fejlődésünkre fordítsuk, tartózkodnunk kell minden nemű túlzástól. Ebből az erőből veszítünk akkor is, ha túl sokat eszünk, vagy éppen értelmetlen, helytelen fogyókúrákat folytatunk, koplalunk. Akkor is, ha olyankor is beszélünk, amikor nincs is igazán mondanivalónk, csak azért beszélünk, hogy beszéljünk, akkor is, ha olyat mondunk, ami „tisztátalan”, esetleg olyan embert hallgatunk, aki másokat szapul. A hétköznapi ember mindezekkel szétforgácsolja az energiáját és egyre jobban belegabalyodik az anyagvilág szövevényébe. Azt gondolni, mondjuk, hogy a felszínes, üres beszélgetés által jó kapcsolatok alakíthatók ki, nagy tévedés. A kapcsolataink értéke meghatározza ugyan a létezésünk minőségét, de a boldogság útján nincs szükség üres kapcsolatokra, csak azért, mert félünk saját „csendünktől”, belső hangunktól, avagy az egyedüllétet tévesen azonosítjuk a magánnyal és ennek elkerülése végett felszínes, számunkra valójában nem kielégítő, kapcsolódásokba, kapcsolatokba bonyolódunk.
Ráadásul sajnos az emberek többségére jellemző, hogy a gondolkozásuk is ilyen erő szétforgácsoló, „pazarló”. Ugyanis a vágyaink, a múlt vagy jövő miatti önmarcangoló gondolataink szintén csak az erőink szétforgácsolódásához vezetnek
Aparigraha
Ez a „nem birtoklás”, a kapzsiságtól való tartózkodás, azaz a nagylelkűség elve. Szoros párhuzamban áll az asteya és a brahmacarya elvével. Az, hogy nem veszek el többet a természetből, mint amennyire éppen szükségem van és megtartóztatom magam a túlzásoktól, egyértelműen eredményezi a gyűjtögetés mentességemet. Ahhoz, hogy ezen ajánlásnak eleget tegyünk, a belső támpontunkat az egó központúról át kell váltanunk szellem alapúvá. Az aki tudja, hogy a lényegi természete helyfüggetlen, spontán módon kifejezésre juttatja nagylelkűségét mind szóban, mind tettben, mind gondolatban. De az akinek a tudata össze zsugorodott az korlátok közé szorulva érzi magát. Ez az elv az ellenszenv hiányát is magába foglalja. Aki ezt az ajánlást magáévá teszi az megszabadul az anyagi javakhoz kötődés béklyója alól és többé már nem az anyagi világ rabszolgája.
„Aparigraha szthairjé dzsanma-kathantá szambódhah.”
/”Amikor a móhóságtól való tartózkodás szilárdá válik, megjelenik a születések okainak teljes megértése.”/
Patanjali: Jóga-szútrák II. 39
II. A jóga második foka: Nijama
Nijama: a személyes viselkedés szabályai.
Sauca: Ez a tisztaságot hirdető első ajánlás a nijámán belül. Érthetjük egyrész rajta a test tisztántartását, a tisztátalanság minden nemű kerülését. A test egészsége sokban függ attól hogyan bánunk vele, mivel tápláljuk, avagy éppen mérgezzük. Itt nem csak a tényleges étkezésre gondolok, hanem az elmére is, ami a környezetünkből felvett benyomásainkból táplálkozik. Fontos tehát tisztán tartani a testünket és az elménket, tudatunkat is. A tudatunk állapota természetesen függ a testünk állapotától hisz, ha az egyes szervek zavaró érzetei folyton hullámokat vetnek az, az elme tiszta, zavartalan működésére kihatással van. Aztán itt vannak még a vágyak, melyek erős érzelmi hullámokat keltenek bennünk, ezeket is le kell csendesíteni. Ugyan így az olyan erős energia töltettel rendelkező érzelmeket, mint a félelem, harag avagy szenvedély, mert ezek mind – mind elhomályosítják az elmét, a tudatot, azzal hogy szétszórják a fókuszunkat. Azonban egy dologra különösen figyelnünk kell ezen ajánlások alkalmazása során, mégpedig arra, hogy ezen elvek betartása ne megfelelési kényszerből történő magunkra erőltetés legyen, mert azt valójában tiltásként éljük meg, ami gátat szab a szabadságunknak. A fejlődéshez tapasztalás és saját belátás szükséges. Az elfojtás előbb utóbb akadályává válik a fejlődésnek. Ha rájön arra az ember, hogy neki bizony vannak elfojtott vágyai, félelmei stb. akkor az már a jó irány. Akkor ezen dolgoznia kell, fel kell tárnia annak valódi mibenlétét, majd fel kell oldani ezt a gátat. Meg kell élnie vágyait, szembe kell néznie félelmeivel, magának kell megtapasztalnia az érzéki örömök ürességét, a félelmek alaptalanságát, különben egész életében üldözni fogják hol ilyen hol olyan formában. Ez által valósíthatjuk meg a tiszta tudatot. A jóga segít ebben, mert tudatossá tesz és arra ösztönöz, hogy olyan élményeket válassz, amik táplálják a tested és a lelked.
Santosa
Ez a megelégedettség elve. A jelen pillanat tudatosságát jelenti. Ha harcolsz a jelen pillanat, helyzet ellen az olyan mintha az egész univerzum ellen harcolnál. Az előbbi elv feltétele egyben ennek az elvnek a megvalósulása is hiszen a vágyak, félelmek ellehetetlenítik a megelégedettség állapotát, a belső békét. Ha már tapasztalatot szereztünk a puszta érzéki örömök ürességéről, már nem esünk a vágyakozás kísértésébe. A Santosa tehát az az állapot, ahol megszűnik a kötődés az irányítás, a hatalom és az elfogadás, a dicséret felé. Ekkor óriási szabadságot, elégedettséget él meg az ember, a hatalom, az érzetek és biztonságtól függés hiányát. Ennek elérésében ismét segítségünkre van a jóga gyakorlása, mert segít a jelen pillanatban maradni, lecsendesíteni az elmében megjelenő gondolat hullámok kavalkádját, hiszen ez a folytonos gondolathullám az elme folytonos zaklatottsága az, ami a megelégedettséget szerte cincálja és elhomályosítja azt a tényt, hogy a valódi belső békénk nem a külső körülmények hatásának függvénye (kell hogy legyen).
Tapas
A Tapas (jelentése: tűz) a fegyelem, mértékletesség elve, ami szintén több rétegű: a test, a szavak, a tudat szintjén egyaránt meg kell hogy nyilvánuljon. Ha a jóga ösvényére lépünk. akkor életvitelünk összhangba kell hogy kerüljön a természet ritmusával. Felkelő nappal kelni, meditálni (edzeni az elmét), ászanázni (edzeni a testet), táplálni a testet megfelelő étkezéssel, a lenyugvó nap után nem sokkal nyugovóra térni. Ezen napi ritmus kialakításához, és következetes betartásához erő, fegyelem szükséges.
Svadhyaya
A Svadhyaya elve eredetileg a spirituális irodalom tanulmányozására való elhivatottságot jelentette, de ide értendő a folyamatos önképzés, tudásszerzés is. Itt arra kell figyelnünk, hogy ne keverjük össze a tudást és a tájékozottságot, az információt és a bölcsességet. A folyamatos önképzésünk segítségünkre lesz majd ebben. Az ismeretszerzés esetén van egy referencia személy, aki kinyilatkoztat valamit (lehet ő akár egy média személyiség is) és az emberek elhiszik azt, amit mond. Ez a puszta hit. Elhisszük, mert mondták, hogy úgy van. Ez egy törékeny dolog. A valódi tudás az más, az nem hiten, hanem tapasztalaton alapul. Az ismeretek elvárásokat támasztanak, amelyek aztán meggátolnak abban, hogy a saját tapasztalatainkat éljük át. Ha viszont kellő kétellyel, megfelelő kritikával fordulunk a tanítások felé, megőrizhetjük az elvárásoktól mentes tudati állapotunkat, hogy a tapasztalatoknak szabad utat engedve befogadókká váljunk.
Ísvara pranidhana
Jelentése: Önmagunk Istennek szentelése, hit. Nem más mint átadni magunkat a bizonytalanság bölcsességének, az ismeretlennek. Az ember elméje szeret határokat szabni, az Ísvara valójában azonban az intelligencia végtelen határtalan mezeje. Meg kell tanulnunk a jelen pillanatban élni, elengedni a múlthoz való kötődést (a múlt tapasztalataiból való jövő jósolgatását). Ez az elv végtelenül fontos azok számára is akik valamilyen testi, lelki problémájukból szeretnének kigyógyulni, felépülni. Ahhoz hogy a gyógyulás útjára lépjünk, igazi átalakuláson kell keresztül mennünk, meg kell élnünk a jelen pillanatot, magunk mögött hagyva a múltat és a szívünkre ölelni a jövő bizonytalanságát hittel, szeretettel görcsös elvárások nélkül.
Amíg idáig eljutunk, hosszú út vezet a tudatosság és az önfeledtség gyakorlásának kanyargós ösvényein.
III. Ászanák
A jóga 8 lépcsőjének, harmadik fokát az ászanák jelentik. Ászana jelentése testtartás. A legtöbb ember számára ez jelenti valójában a jógát. Az ászanák azonban nem csak puszta testgyakorlatok, amelyek erősítik, feszesítik és egyben hajlékonyabbá teszik a testet, helyreállítják a működésének egyensúlyát, hanem a testben lévő energiákra, azok áramlására, az energia blokkok oldására is hatással vannak. Az ászanák során nem csak a testtel, de az elmével is dolgozunk, fejlesztjük a tudatosságunkat minden szinten, rugalmasabbá válunk érzelmileg is, nem csak testileg. Az ászanák rendszeres gyakorlása folytán a figyelmünk összpontosítását is elkezdjük elsajátítani, fokozatosan fejleszteni. A lényeg a tudatosság. A rendszeres gyakorlatok által egyre jobban megismerjük a testünket, a benne végbemenő folyamatokat, azt, hogy egy – egy ászana felvétele, kitartása milyen érzeteket hoz létre a testben, illetve a testhelyzet lebontása után milyen változásokat, érzeteket tapasztalunk testi és lelki szinten. Ez később nagy segítséget tud nyújtani abban, hogy már a legapróbb jelekre felfigyeljünk, ha testünk vagy lelkünk üzenni szeretne számunkra valamit. Érdekes de a rendszeresen gyakorló jógik, jóginik körében egy idő elteltével szinte öntudatlanul megtörténik az étkezésben történő váltás és elköteleződnek a vegetáriánus vagy vegán étkezés mellett. Így én azt gondolom semmit nem szabad kényszerből, megfelelési vágyból magunkra erőltetni, meg kell várni míg elérkezik az a pillanat, amikor megszületik a valódi belső igény és akkor már nem érzi az ember többé azt, hogy korlátozva van a szabadsága.
Az ászanák gyakorlása során sem szabad szemelől téveszteni az ahimsza elvét, azaz önmagunkkal szemben is tartózkodni kell minden nemű erőszaktól, önsanyargatástól. feszegetnünk kell ugyan a határainkat, a fejlődésünk érdekében, de egyben tiszteletben is kell tartani azt. Rá kell érezni arra, hogy a testünk a gyakorlásunk pillanatában meddig enged minket egy – egy ászanában előrehaladni. Ezt tiszteletben kell tartani. Nem szabad önmagunknak fájdalmat, sérülést okozni azzal, hogy erőltetjük, siettetjük a fejlődést. Türelemmel ki kell várni míg elérkezik a továbbhaladás ideje. Itt jön be a samtósa elve is, azaz elégedettnek kell lennünk, azzal amink van, ahol épp állunk a fejlődésünk szintjén, törekedni kell úgyan a tovább haladásra, de nem erőszakkal, sürgetve testünket, hanem türelemmel és szerető figyelemmel és gondoskodással.
IV. Pránajáma
Prána nem más mint életerő, élet energia. Nem egyenlő az oxigénnel és a pránajáma nem pusztán csak egy egyszerű légzőgyakorlat, jóval több annál. A prána az az energia, ami megkülönbözteti az élőt a holttól. Amikor a prána szabadon áramlik a testünkben egészségesek vagyunk életerőtől duzzadunk. Azonban, ha a prána útja blokkolódik, elzáródik előbb utóbb fáradtá válunk és betegek leszünk. Ezen blokkok létrejöttét előzzük meg vagy oldjuk fel a pránajáma rendszeres gyakorlása során. A paranajáma gyakorlása tehát a test finomabb szerveit hangolja és az idegrendszert kiegyensúlyozza, oldja a feszültségeket és a stresszt. Továbbá a légzésünk során az egyes szerveinket is átmasszírozzuk, stimuláljuk. Légzőgyakorlatok során segítjük testünk és lelkünk méregtelenítését. Számtalan testi és pszichés betegség hátterében a helytelen, nem kielégítő légzés, rossz légzés technika áll. A légzés és az elme közötti kapcsolat nagyon szoros, ha az elme nyugodt, fókuszált a légzés is nyugodt, lassú és mély. Ha az elmében zűrzavar van az a légzésben is megmutatkozik. De ez fordítva is igaz. A légzésünkkel képesek vagyunk az elmén lecsendesítésére is.
Azt mindannyian tapasztaltuk már, hogy ha nagyon koncentrálunk valamire akkor még a lélegzetünket is visszatartjuk. Ilyenkor csitul a fejünkben szüntelenül folytatott belső párbeszéd, amely minden egyes történést, tapasztalatot kommentál, minősít, véleményez, címkékkel lát el ezzel meghatározva hogy a későbbiekben egy – egy tapasztalatot miként élünk meg. Tulajdonképpen ezen belső elme tevékenység alapján, a múlt beli tapasztalataink megcímkézése által, jósolgatjuk meg a jövő történéseit és alakítjuk ki egy – egy külső eseményre adott reakcióinkat is. A jóga és ezen belül a pranajama arra a nem kis feladatra törekszik, hogy ezt az állandó belső monológot még ha csak egy rövid időre is de felfüggessze.
Ennek egyik eszköze lehet a haladó pranamaja gyakorlások során alkalmazott légzés visszatartása. Természetesen nem ez az egyetlen módszer erre a jógában, mint látni fogjuk hasonló segítség lehet a belső monológ lehalkítására, kikapcsolására a patjahara is, aminek során a jógi megtanulja érzékeit visszavonni, figyelmét az érzékek kényeztetése helyett a hasznos dolgok felé irányítani.
V. Pratjahára
Patandjali az érzékszervek visszavonását helyezte a jóga lépcsőfokainak 5. szintjére. Arra bíztatva a jóga útján haladókat, hogy kellő időt szánjanak az érzékszerveik visszavonására, hogy ezáltal képessé váljanak belső hangjuk észlelésre, belső világuk felfedezésére. Érzékszerveink természetéhez tartozik, hogy megragadják érzéktárgyaikat. Ha az elme összhangba hozta az érzékszerveket és azokban időzik, akkor tárgyakat ismerünk meg vagy fogunk fel. De ha nincs kapcsolat az érzékszerveink és az elménk között, akkor nem történik meg a tárgyak felismerése sem. Ebből következően az elménk az alapja minden érzékszervi működésünknek. Ezért pratjahara gyakorlása során arra a teknősbékára hasonlít a jógi, amely visszahúzódik a teknőjébe a külvilág benyomásaival szemben. Az ember ilyenkor tudatában van ugyan az őt körülvevő külvilágnak, de az nincs rá befolyással. Megszünteti a külső ingerek rá gyakorolt hatását, így megszűnik a kapcsolat az elme és az érzékszervek között, az elme terheltsége, lecsillapszik és ezáltal olyanná válik, mint egy tiszta hegyi tó rezdültelen víztükre. Sok meditáció használja fel a pratjahará gyakorlatát, de ez attól még nem meditáció viszont ezen képesség elsajátítása elengedhetetlen mérföldkő a meditációhoz vezető úton. Deepak Chopra javaslata az, hogy „tudatosítsd magadban és tégy meg mindent, hogy minimalizáld azokat a helyzeteket, körülményeket és embereket, akik felemésztik életenergiádat és életkedvedet. „
VI. Dharána
A koncentráció a jóga ösvényének 6. lépcsőfoka. Ez a figyelem és a szándék tudatos irányítása. Hiszen amit ténylegesen észlelünk a külvilágból az nem más, mint a figyelmünk és az értelmezésünk szelektív cselekedete. Azt, hogy milyennek éljük meg az adott helyzetünket nem is annyira a külvilágtól, mint inkább a saját belső világunktól, a fókuszunk irányától, észleléseinktől és azok értelmezésétől függ. Amire a figyelmünket irányítjuk oda áramlik az energia is, azaz annak a dolognak a jelentősége számunkra megnő. Azzal, hogy a figyelmünket egy konkrét dologra irányítjuk, azzal a tudatosságunk életre kelti az adott dolgot, amely ezáltal meghatározó erővé válik számunkra. Ezt különösen fontos megérteni krónikus betegségek esetén, meg kell tanulnunk nem az adott problémára, fájdalomra koncentrálni egész nap, nem panaszkodni egész nap, mert ezzel csak az adott problémát erősítjük. Ehhez segítségül hívhatjuk a jógát, ami segít abban, hogy megtanuljuk a figyelmünk és ezáltal a szándékunk tudatos irányítását, ezáltal elősegíteni a testi- lelki gyógyulást. Ugyanis a fókuszunk irányításával, nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy milyen dolgok nyilvánulnak meg az életünkben. A szándékunk ereje hatalmas. Irányulhat a szándékunk akár a gyógyulásunkra egy adott betegségből, vagy több szeretet megteremtésére az életünkben a lényeg, hogy a fókuszunkat erre irányítsuk ne pedig a problémára. Szándékunk legyen eltökélt és tiszta, érzelmeink hálával teltek és őszinték, de ne vággyal teltek, mert az a hiányt erősítené. Ha ezt a tudatosságot és szándékot folyamatosan fenntartjuk, az univerzum a segítségünkre siet.
Elménk csapongó, folytonosan a múlt emlékeivel vagy a jövő terveivel foglalkozó, elemző, értékelő tevékenysége azonban sokszor meggátol minket abban, hogy figyelmünket az egyetlen való létezőre, a jelen pillanatra fókuszáljuk. Ha sikerül csapongó gondolatainkat megfékezni és a jelenre összpontosítva kizárnunk figyelmünkből a múlt és a jövő kísértéseit, nyugalmat és békét találunk a jelenben. Épp ezért a koncentrációs gyakorlatok fontos részét képezik a jóga útjának. Ehhez találunk különálló koncentrációs feladatokat is, de tulajdonképpen maga az ászanázás, avagy a pranajama gyakorlás egyben koncentrációs gyakorlat is, hiszen azzal, hogy figyelmünket a testünk finom jelzéseinek felfedezésére irányítjuk, már elindultunk a helyes irányba. Eleinte csak a „durvább” érzetek „tűnnek” majd fel a gyakorlás során, de aztán egyre újabb és újabb apró részlettel gazdagodik megfigyelés egy adott testtartáson vagy más gyakorlaton belül.
VII. Dhyana
A Dhyana, vagyis a meditáció csak akkor érhető el, ha a gyakorló már elérte a pratyahara és a dharana állapotát. Deepak Chopra szerint ez annak a tudásnak a tudatosítása, hogy ebben a világban, de nem ebből a világból való vagy. Életed során tapasztalatokra teszel szert, amelyek pillanatról pillanatra változnak. Változik a környezeted, változnak a barátaid, változik az állásod, változik a tested, változnak az érzéseid, változnak a gondolataid. Az egyetlen állandóság az életedben a szüntelen változás. A dhjána a tudatosságod fejlesztése, hogy e végtelen változás közepette ne veszítsd el az énedet tapasztalásod tárgyaiban. Bár a szituációk, körülmények, emberek és dolgok mindig változnak az életedben, a változásokat figyelő aspektusod a lényed lényege – a lelked. Az állandóan jelenlévő, figyelő tudatosság fejlesztésének legjobb módja a meditáció, amely során megtanuljuk figyelemmel kísérni a tudatunkban felbukkanó gondolatokat, érzéseket, érzeteket, hangokat annélkül hogy szükségét éreznénk annak, hogy reagáljunk rájuk. Pusztán megfigyeled őket, tárgyilagosan. Ha ezt a meditáció rendszeres gyakorlásával minnél jobban képesek leszünk elsajátítani, úgy már a mindennapok történései során is alkalmazhatjuk. Ez pedig megnöveli az esélyt a szándékaink megvalósítására.
VIII. Samadhi
Az előzőekben felsorolt lépcsőfokokon való végighaladás, az eddig megismert képességek elsajátítása elvezet minket a jóga végső céljához a samadhi állapotához, amely a tiszta, határtalan tudatosságban való alámerülés. Itt túllépünk téren és időn, múlton és jövőn, a címkéinken, személyiségünkön.
Jóga szakirány jegyzete (TKBF):
„… a jógi is elérkezik útja végéhez, tökéletesen egy lesz Istennel. Az egyéni tudat örök nyugalomra, békére és harmóniára talál – felszabadult.”
K. S. Iyengar – Jóga új megvilágításban:
„A szádhaka elérte az igazi jógát, ahol már csak a tiszta tudatosság, igazság és elmondhatatlan boldogság tapasztalása marad. Az elme nem talál szavakat ennek az állapotnak a leírására, s a nyelv megbicsaklik. A szamádhi élményét más tapasztalásokkal összehasonlítva a bölcsek azt szokták mondani: Néti! Néti! – Sem ez, sem az!”
Dr. Baktay Ervin: India bölcsessége:
„az egyén felébred általa a Májá álomvilágából, a látszatok uralta létformából és tökéletesen megtisztult, felszabadult öntudatban találkozik az eredendő valósággal.”