Kedves Látogató!
Dr. Szakonyi Orsolya vagyok. Természetgyógyász, life coach, ajurvédikus jóga terapeuta, dúla, női és kismama jógaoktató. Szeretettel köszöntelek az oldalamon. Kérlek engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam Neked. Elmeséljem ki is vagyok és hogyan jutottam a jóga, az ajurvéda, TCM azaz természetes ősi (keleti) gyógymódok csodálatosan izgalmas világába. Annyit azért elöljáróban elárulhatok neked, elég kacskaringós út vezetett el idáig. 🙂 Gyerekkoromban szüleim a mozgás szeretetére neveltek, óvodás koromban balettoztam, majd később néptáncoltam. Kamaszként gátlásos lévén inkább az egyéni sportok felé fordultam és úsztam, majd futni kezdtem. Győri lányként szerencsés helyzetben voltam, mert mindezt gyönyörű természeti környezetben tehettem a Duna partján, távol a város zajától, közel a természethez. Imádtam, felszabadított, levezethettem az iskolában és a tinilétben felgyülemlő minden feszültséget, önmagam lehettem, eggyé válhattam a természettel. Nem állíthatott meg eső, hó vagy fagy, sem a tűző napsütés. Akkor persze még nem tudtam, hogy több volt ez puszta alakformálásnál – mint ezt akkor hittem – ez egy kisebb terápiával is felért számomra. A főiskolás évek alatt aztán megszületett a gondolat, én bizony pszichológus szeretnék lenni, emberekkel foglalkozni, átsegíteni őket krízishelyzeteiken. Az akkori tanárnőm örömmel támogatta ezen döntésemet, mondván ez pont nekem való szakma lesz. De az élet máshogy hozta (pontosabban az én akkori döntésem).
Kedves Látogató!
Dr. Szakonyi Orsolya vagyok. Szeretettel köszöntelek az oldalamon. Kérlek engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam Neked. Elmeséljem ki is vagyok és hogyan jutottam a jóga, az ayurvéda és a természetes gyógymódok csodálatosan izgalmas világába. Annyit azért elöljáróban elárulhatok neked, elég kacskaringós út vezetett el idáig. 🙂 Gyerekkoromban szüleim a mozgás szeretetére neveltek, óvodás korom óta balettoztam, majd néptáncoltam. Kamaszként gátlásos lévén inkább az egyéni sportok felé fordultam és úsztam, majd futni kezdtem. Győri lányként szerencsés helyzetben voltam, mert mindezt gyönyörű természeti környezetben tehettem a Duna partján, távol a város zajától, közel a természethez.
Imádtam, felszabadított, levezethettem az iskolában és a tinilétben felgyülemlő minden feszültséget, önmagam lehettem, eggyé válhattam a természettel. Nem állíthatott meg eső, hó vagy fagy, sem a tűző napsütés. Akkor persze még nem tudtam, hogy több volt ez puszta alakformálásnál – mint ezt akkor hittem – ez egy kisebb terápiával is felért számomra. A főiskolás évek alatt aztán megszületett a gondolat, én bizony pszichológus szeretnék lenni, emberekkel foglalkozni, átsegíteni őket krízishelyzeteiken. Az akkori tanárnőm örömmel támogatta ezen döntésemet, mondván ez pont nekem való szakma lesz. De az élet máshogy hozta (pontosabban az én akkori döntésem).
Kedves Látogató! Dr. Szakonyi Orsolya vagyok. Szeretettel köszöntelek az oldalamon. Kérlek engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam Neked. Elmeséljem ki is vagyok és hogyan jutottam a jóga, az ayurvéda és a természetes gyógymódok csodálatosan izgalmas világába. Annyit azért elöljáróban elárulhatok neked, elég kacskaringós út vezetett el idáig. 🙂 Gyerekkoromban szüleim a mozgás szeretetére neveltek, óvodás korom óta balettoztam, majd néptáncoltam. Kamaszként gátlásos lévén inkább az egyéni sportok felé fordultam és úsztam, majd futni kezdtem. Győri lányként szerencsés helyzetben voltam, mert mindezt gyönyörű természeti környezetben tehettem a Duna partján, távol a város zajától, közel a természethez. Imádtam, felszabadított, levezethettem az iskolában és a tinilétben felgyülemlő minden feszültséget, önmagam lehettem, eggyé válhattam a természettel. Nem állíthatott meg eső, hó vagy fagy, sem a tűző napsütés. Akkor persze még nem tudtam, hogy több volt ez puszta alakformálásnál – mint ezt akkor hittem – ez egy kisebb terápiával is felért számomra. A főiskolás évek alatt aztán megszületett a gondolat, én bizony pszichológus szeretnék lenni, emberekkel foglalkozni, átsegíteni őket krízishelyzeteiken. Az akkori tanárnőm örömmel támogatta ezen döntésemet, mondván ez pont nekem való szakma lesz. De az élet máshogy hozta (pontosabban az én akkori döntésem).
Kedves Látogató!
Dr. Szakonyi Orsolya vagyok. Szeretettel köszöntelek az oldalamon. Kérlek engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam Neked. Elmeséljem ki is vagyok és hogyan jutottam a jóga, az ayurvéda és a természetes gyógymódok csodálatosan izgalmas világába. Annyit azért elöljáróban elárulhatok neked, elég kacskaringós út vezetett el idáig. 🙂 Gyerekkoromban szüleim a mozgás szeretetére neveltek, óvodás korom óta balettoztam, majd néptáncoltam. Kamaszként gátlásos lévén inkább az egyéni sportok felé fordultam és úsztam, majd futni kezdtem. Győri lányként szerencsés helyzetben voltam, mert mindezt gyönyörű természeti környezetben tehettem a Duna partján, távol a város zajától, közel a természethez.
Imádtam, felszabadított, levezethettem az iskolában és a tinilétben felgyülemlő minden feszültséget, önmagam lehettem, eggyé válhattam a természettel. Nem állíthatott meg eső, hó vagy fagy, sem a tűző napsütés. Akkor persze még nem tudtam, hogy több volt ez puszta alakformálásnál – mint ezt akkor hittem – ez egy kisebb terápiával is felért számomra. A főiskolás évek alatt aztán megszületett a gondolat, én bizony pszichológus szeretnék lenni, emberekkel foglalkozni, átsegíteni őket krízishelyzeteiken. Az akkori tanárnőm örömmel támogatta ezen döntésemet, mondván ez pont nekem való szakma lesz. De az élet máshogy hozta (pontosabban az én akkori döntésem).
Engedve a családi nyomásnak végül a jogi egyetemre mentem és azt summa cum laude elvégezve megkezdtem jogi pályafutásomat. Közben férjhez mentem és megszületett az első gyermekem is. Mindenem megvolt ahhoz, hogy sikeres és boldog ember lehessek, de valahol a lelkem mélyén éreztem, valami nem kerek, én nem erre vágytam. „Jó kislány” révén azonban ismét elnyomtam azt a figyelmeztető belső hangot és éltem tovább a nagyvárosi, sikeres, ám természettől erősen eltávolodó fiatal felnőttek izgalmas, de stresszel jól megpakolt életét. Maximalista lévén igyekeztem minden fronton megfelelni, mondhatni két végén égettem a gyertyát. Éjszakáim nagyrészét alvás helyett jogesetek tanulmányozásával, tanulással töltöttem, hogy ne vegyek el napközben időt az ellátandó feladataimtól, családomtól. Aztán elkezdtek szállingózni először csak a kisebb, majd lassan a nagyobb egészségügyi problémák. De mivel nem változtattam a helyzeten, végül bekopogtatott egy „autoimmun betegség is”. Na ez egy nagy pofon volt már a javából. Azt mondták, ez egy ritka betegség, de van ilyen, így jártam, barátkozzak meg a gondolattal, most már ezzel a fájdalommal kell életem végéig együtt élnem és hát nem sok jóval bíztattak. Mikor túljutottam a kezdeti önsajnálaton és a „miért pont énvelem történt ez?” időszakon, ez volt az a végső pont, hogy rájöttem, változtatnom kell, kezembe kell vennem a saját sorsomat. Végig kellett gondolnom, mégis miért csinálom ezt? Kinek akarok én tulajdonképpen megfelelni? A magam életét élem, vagy más vágyait, felém támasztott elvárásait igyekszem teljesíteni? Van ennek értelme, hisz ha egy mérföldkövet elértem, már jött is a következő. Valaha elég leszek pusztán én, csak önmagamért, pusztán azért, mert élek és létezem? Nagyon kemény kérdések voltak ezek, de legalább idáig már eljutottam, majd kezdtek szállingózni a felismerések is. Ekkor végre elindultam a saját útamon, keresve saját válaszaimat -ahogy gondolom sokan mások is tették – akik végül valamilyen gyógyító vagy segítő hivatás mellett döntöttek pályamódosításuk során. Először egész Amerikáig sodort az élet és egy Los Angelesben élő tradicionális kínai orvoslással foglalkozó doktornővel kezdtem együtt dolgozni az egészségem visszaszerzésén. A tradicionális kínai orvoslás természetes eszközeivel. Ő hívta fel a figyelmemet a táplálkozás fontosságára, és vezetett rá arra, hogy messze nem táplálkoztam olyan egészségesen, mint ahogyan azt elképzeltem. Ő ismertetett meg az életmód fontosságával is (mint például azzal, hogy éjszaka aludni kell 🙂 ) . Az ő és az általa megismert amerikai barátnőim révén cseppentem először bele a jóga igazi autentikus világába, majd kerestem Budapesten is olyan tradicionális jógaközpontot, ahol nemcsak az ászanákon van a hangsúly. Így kezdtem el jógázni több mint egy évtizede a Sivananda jógaközpontban, majd később a Satyananda Yogaközpontban, ahol megismerhettem a jóga nidra áldásos hatásait és kipróbáltam először a női jógát.
Később meditációs tanfolyamot is végeztem, aminek végén beavatáson vehettem részt, megkapva mesteremtől saját mantrámat. Ahogyan haladtam előre immár az eredetileg is nekem szánt úton, úgy szippantott be egyre jobban ez a varázslatos világ, az ősi tudás. Egy idő után úgy éreztem eljött az ideje, hogy oktassam is a jógát ne csak gyakoroljam. Női jógaoktatóvá váltam, majd kismama és baba- mama jógaoktatóvá, amit később kiegészítettem dúlai tanulmányaimmal, hogy komplex segítséget nyújthassak a hozzám forduló lányok és asszonyok számára. Aztán mikor úgy éreztem elérkezett az idő, hogy tovább fejlesszem magam, belevágtam a már régóta vágyott Ayurvédikus jógaterapeuta képzésbe a Fény Jógaterápiás Intézetben. Nem bántam meg egy percig sem. Nagyon sokat adott a képzés és immár ayurvédikus terapeutaként még jobban testreszabottan, az adott problémára leghatékonyabb gyakorlatokat és egyéb kiegészítő eszközöket tudom felajánlani az arra nyitott érdeklődőknek. Nagy hatással volt rám Indu Aora tudása, így rendszeresen nyomon követem munkásságát és részt veszek online workshopjain ha tehetem. Nemrég a Yin jógaoktató képzést kezdtem meg, mert úgy érzem tökéletesen be tudom illeszteni az ott megszerzett tudást a terápiás rendszerembe.

De mivel ez a 21. század, ezért úgy éreztem nem szabad figyelmen kívül hagyni a modern kor vívmányait, a funkcionális diagnosztikát sem. (Tanultam: laborlelet elemzést funkcionális szempontok alapján, résztvettem képzéseken a női hormonrendszer, pajzsmirigy problémák és mellékvese kimerülés nem csak ajurvédikus, hanem modern funkcionális megközelítéséről, vitaminok és ásványi anyagok megfelelő pótlásáról, bőrbetegségek, vese és húgyúti betegségek holisztikus támogatásáról, rejtélyes tünetek alapján történő góckutatást, valamint nehézfém kivezetést is tanultam.) Közben beleszerettem az aromaterápiába is és Adrienne Feller intézetében kezdtem tovább képezni magam. Ahogy haladtam előre az utamon feltűnt, hogy egyes esetekben hiába minden „testi terápia”, de mégsem jön a várva várt áttörés. Ekkor kezdett megvilágosodni, hogy bizony mennyire fontos szerepe van az elme működésének, a gondolkozásnak, a gyermekkorunk során felvett negatív hitrendszereinknek az egyes betegségek kialakulásában és így a gyógyulásban is. Megismerkedtem Dr. Joe Dispenza munkásságával. Elvégeztem az alap majd a haladó workshopjait is. Megismertem az epigenetikát (köszönet érte Bruce Liptonnak), megtudtam, hogy nem a génjeink határozzák meg a sorsunkat. Feltűnt, hogy az ayurvéda tanításai igencsak összecsengenek dr. Joe által képviselt és immáron tudományosan is alátámasztott ismeretekkel, a test állapota elválaszthatatlan az elme és a lélek állapotától. Majd mivel lehetőségem volt rá, elvégeztem Alberto Villoldo sámán energia gyógyítás tanfolyamát illetve egy Theta Healing tanfolyamot is. Végeredményben azt mondhatom, azért tettem le a voksomat az ayurvéda tudománya mellett, mert mindent megtaláltam benne, ami egy egészséges és boldog élethez segítséget nyújthat az ember számára. Szelíd, ugyanakkor hatásos módszerekkel, kifejezetten az egyénre szabottan nyújt segítséget, mellékhatások nélkül, az arra nyitott, a jó létért, boldogabb életért változtatni is hajlandó emberek számára. Kérlek, ha úgy érzed ez az Ayurvédikus út felkeltette az érdeklődésedet, hívást érzel, van olyan problémád, amiben úgy érzed segítségedre lehet ez az ősi tudás, modern köntösbe öltöztetve, vagy egyszerűen csak meg szeretnéd őrizni az egészségedet, jól érezni magadat a bőrödben, keress bátran! Ígérem, végig fogom a kezedet és segítelek a céljaid elérése felé vezető utadon.
Köszönöm szépen, hogy „meghallgattad” az én történetemet. Remélem hamarosan találkozunk és beavatsz a tiedbe!