Yin jóga

A Yin jóga gyökerei az ősi Kínáig a chi kung, hazájáig nyúlnak vissza és ötvöződnek az indiai Hatha jóga elemeivel. Ez egy lágy, de mégis erőteljesen ható jóga irányzat, amely nem a felszíni izomszövetekre irányul (yang szövetek), hanem a kötőszöveteket célozza meg.  Azokat a szalagokat, csontokat, ízületeket és fasciát, melyeket általában egy dinamikusabb, yangos jóga (pl Ashtanga, Vinyasa Flow, Hot Yoga stb.) nem vagy nem eléggé dolgoztat meg. Mivel ezek a dinamikus irányzatok inkább a belső hő fokozásával, az izmok összehúzásával, megfeszítésével és elernyesztésével dolgoznak.

Így azt gondolom a yin jóga mindenki számára jó kiegészítése lehet a dinamikusabb jóga gyakorlásnak vagy egyéb testedzéseknek.

 Ne engedjük, hogy a látszat megtévesszen!  A lágynak, sőt passzívnak tűnő, yin típusú gyakorlás, bizony számos kihívást rejt magában és nem egyszer elég intenzívnek érezhetjük a pózokban eltöltött hosszabb időintervallum miatt.

Yin jóga gyakorlás során a kínai 5 elemet hívjuk segítségül és a meridiánokra is hatunk, azáltal, hogy erős nyomást gyakorlunk az egyes szervekre és 2-3 percen át benne maradunk egy-egy pózban. Ezzel jól stimulálhatók az egyes elemek, a hozzájuk tartozó szervek és meridiánok.  Női szempontból nézve szintén áldásos a Yin jóga mert jótékony hatással bír a hormonháztartásra, idegrendszerre, stimulálja a női szerveket. A pózból kijőve ez a nyomás megszűnik ezáltal az energiacsatornákban az áramlás újra felszabadul, oldódnak a gyakorlások során a testi és lelki energia blokkok, tisztul a test és a lélek.

Yin jóga során a légzésünket szabadon befolyásmentesen hagyjuk áramolni, próbálunk az egyes pózokba erőfeszítés mentesen belelazulni. Próbáljuk elengedni az Ego általi irányítást és pusztán csak létezni, érezni önmagunkat, a bennünk zajló folyamatokat.

Yin jóga gyakorlása során egy oldott és kötetlen, elvárásoktól mentes környezetet hozunk létre. A jógázók befelé fordulnak saját testi, lelki érzeteikre figyelnek. Nem lényeges ki milyen mélyen tud egy – egy pózba belemenni, ha szükséges segédeszközöket is használunk (takaró, hengerpárna, jógatégla) testünk megtámasztására, az adott póz kényelmesebbé tételéhez, mert a cél az ellazulás, a feszültség elengedése.

 

Yin jóga

A Yin jóga gyökerei az ősi Kínáig a chi kung, hazájáig nyúlnak vissza és ötvöződnek az indiai Hatha jóga elemeivel. Ez egy lágy, de mégis erőteljesen ható jóga irányzat, amely nem a felszíni izomszövetekre irányul (yang szövetek), hanem a kötőszöveteket célozza meg.  Azokat a szalagokat, csontokat, ízületeket és fasciát, melyeket általában egy dinamikusabb, yangos jóga (pl Ashtanga, Vinyasa Flow, Hot Yoga stb.) nem vagy nem eléggé dolgoztat meg. Mivel ezek a dinamikus irányzatok inkább a belső hő fokozásával, az izmok összehúzásával, megfeszítésével és elernyesztésével dolgoznak.

Így azt gondolom a yin jóga mindenki számára jó kiegészítése lehet a dinamikusabb jóga gyakorlás vagy egyéb testedzések mellett is.

 

Ne engedjük, hogy a látszat megtévesszen!  A lágynak, sőt passzívnak tűnő, yin típusú gyakorlás, bizony számos kihívást rejt magában és nem egyszer elég intenzívnek érezhetjük a pózokban eltöltött hosszabb időintervallum miatt.

Yin jóga gyakorlás során a kínai 5 elemet hívjuk segítségül és a meridiánokra is hatunk, azáltal, hogy erős nyomást gyakorlunk az egyes szervekre és 2-3 percen át benne maradunk egy-egy pózban. Ezzel jól stimulálhatók az egyes elemek, a hozzájuk tartozó szervek és meridiánok.  Női szempontból nézve szintén áldásos a Yin jóga mert jótékony hatással bír a hormonháztartásra, idegrendszerre, stimulálja a női szerveket. A pózból kijőve ez a nyomás megszűnik ezáltal az energiacsatornákban az áramlás újra felszabadul, oldódnak a gyakorlások során a testi és lelki energia blokkok, tisztul a test és a lélek.

Yin jóga során a légzésünket szabadon befolyásmentesen hagyjuk áramolni, próbálunk az egyes pózokba erőfeszítés mentesen belelazulni. Próbáljuk elengedni az Ego általi irányítást és pusztán csak létezni, érezni önmagunkat, a bennünk zajló folyamatokat.

Yin jóga gyakorlása során egy oldott és kötetlen, elvárásoktól mentes környezetet hozunk létre. A jógázók befelé fordulnak saját testi, lelki érzeteikre figyelnek. Nem lényeges ki milyen mélyen tud egy – egy pózba belemenni, ha szükséges segédeszközöket is használunk (takaró, hengerpárna, jógatégla) testünk megtámasztására, az adott póz kényelmesebbé tételéhez, mert a cél az ellazulás, a feszültség elengedése.

lotusayurvedayoga.hu | 2022 Minden jog fenntartva