A három gúna

Az ősi Ajurvéda és a jóga rendszerének filozófiai hátterét is a 3 gunán alapuló Szhánkja rendszere biztosítja. A szanszkrit gúna kifejezés jelentése: minőség, tulajdonság, érdem, kötőerő.

A három gúna: szattva, rajas és a tamasz.

Ez a három „kötőerő” jeleníti meg azokat a minőségeket, amik mind a makrokozmoszban mind a mikrokozmoszban jelen vannak. Azaz megtalálhatóak a természetben, az ételeinkben, a körülöttünk történő eseményekben, cselekvésekben, csak úgy, mint ahogyan a test- az elme-és a lélek hármas egységében is.

A Szánkja filozófia szerint, a Teremtés után a gúnák kapcsolatba léptek egymással, összekeveredtek és azóta folyamatos áramlásban vannak. Állandó a verseny, hogy melyikük kerül a többi fölé és így mint a bábos a bábokat ők is folyamatosan „mozgatják” a különböző élőlények természetét, cselekvéseit, különféle arányokban keveredve bennük. Amikor valamely gúna uralkodóvá válik egy adott entitásban vagy objektumban, az meghatározza annak természetét. Az így meghatározott természet pedig hatással van az adott élőlény gondolataira és cselekvésére.

Most nézzük meg ezeket a minőségeket (kötőerőket) kicsit részletesebben is egyenként:

Tamas:

Ez a minőség jeleníti meg a sötétséget, tehetetlenséget, tompultságot, pangást és a tömeget. Hozok egy példát a növényvilágból. Ezen végig haladva, azt gondolom jobban megérthető a 3 gúna közötti különbség és kapcsolat.
Mikor egy magot elültetünk a földbe és ott pihen a föld alatti sötétségben, akkor ez a mag tamasztikus állapotban van.

Ugyan úgy, mint mi mikor éjszaka nyugovóra térünk és elalszunk. Az alvás számunkra egy tamasztikus állapot.

Ha a tamasz dominál egy emberben, akkor arra az emberre a félelem, szolgaság, tudatlanság jellemző. Az illető „romlás erőinek” fogságában rekedt. Az állandó tagadás jellemzi az ilyen embert.

Ha adoshákat tekintjük, akkor a tamasz mindig a bennünk lévő elemek, doshák csökkenését előidézve billent ki minket az egyensúlyi állapotból.

Ha a tamasz dominál az életünkben akkor, túl sokat alszunk, nehézkesek, tompák vagyunk, maradékokat és „junk food”-okat fogyasztunk a friss és tápláló élelem helyett. Ez az életmód viszont előbb utóbb céltalansághoz, letargiához, majd végül depresszióhoz vezet.

Rajas:

Ez a minőség testesíti meg az aktivitást, a mozgást, az energiát. Jellemzője az érzelem, indulat, szenvedély.

Ha az előbbi növényes példával szeretném illusztrálni, akkor a rajas az mikor a rügy kipattan, mikor a magot a növény áttöri és kicsírázik, majd elindul a földfelszín irányába az éltető nap fénye felé.

Mikor a rajas dominál egy személyben, akkor az ilyen egyén tekintély elvűvé válik, az erőt, a hatalmat becsüli és értékeli mindenek felett. Vágyak hajtják, vezérelik tetteit.

A doshák szempontjából nézve a rajas mindig növeli bennünk az egyes elemeket és doshákat.

Mikor az életünkben a rajas dominál, akkor jellemző ránk a túl ingereltség, a krónikus stressz (Bele ragadunk az „üss vagy fuss” szituációba.), ezáltal folyton felfokozott idegállapotban vagyunk. Elégedetlenek vagyunk, állandóan vágyakozunk valami vagy valaki után. Szexuálisan túl fűtöttek vagyunk. Ez által a doshák egyensúlya kibillen, maga után vonva immár az olyan testi tüneteket is mint a szorongás és alvászavar.

Szattva:

Ez a minőség jelképezi a harmóniát az egyensúlyt, az intellegenciát. Ez a valóság, a létezés és igazság minősége.

A növény példáját tovább gondolva, ez az állapot az, amikor a növény szirmokat bont és élvezettel sütkérezik a melengető nap fényében.

Az az ember, akiben a szattva minőség a domináns, intelligens, elfogadó, kiegyensúlyozott, harmóniában él önmagával és a környezetével. Az ilyen ember nagyra értékeli az igazságot, becsületet, szerénységet és a jóságot.

Dóshák tekintetében ez az idillikus egyensúlyi állapot., mikor a 3 dosha és az öt elem teljesen egyensúlyban áll. 

Ha a szattva gúna dominál az életünkben akkor két lábbal állunk a földön, békés, nyugodt, kiegyensúlyozott, derűs nyugalommal éljük az életünket. Ez lenne az ideális állapotunk, ez az az állapot melyben valódi testi-lelki egészségnek örvend az ember.

Az ajurvéda a gúnákra, úgy tekint mint „mentális doshákra”.

Jó példa erre az, hogy a mentális problémák terápiái között elsődleges szerepe van a szattva növelésének. (szattva–avadzsaja).

Fontos, hogy olyan gyógynövényeket és élelmiszereket fogyasszunk, amelyek erősen szattvikus természetűek!!!


lotusayurvedayoga.hu | 2022 Minden jog fenntartva