Marma pontok, Marma terápia

Az ajurvéda és a jógaterápia azért olyan hatékony gyógyító rendszer, mert holisztikus szemlélettel tekint az emberre. Egységben kezeli az embert, a test, az elme és a lélek (Önvaló) egységeként. Figyelembe veszi azt is, hogy ezek a „részegységek” hogyan hatnak egymásra. Tisztában van azzal, hogy ahogyan gondolkozunk, ahogyan érzünk az nagyban kihat a fizikai állapotunkra. Tehát ha valóban meg akarunk gyógyulni, jól akarjuk érezni magunkat a testünkben és az életünkben, akkor az egész embert egyben, egységes egészként kell gyógyítani, kezelni. Ez élesen különbözik a nyugati szempontú orvoslástól, ahol a tünetet kezeljük, de annak gyökérokáig nem hatolunk le, azt többnyire figyelmen kívül hagyjuk kezelés során.

Az élet „a test, az érzékszervek, az elme és az Önvaló összekapcsolódása.”

(Csaraka-szanhitá, Szútraszthána, 1.42.)

Tehát az egész-ség nem más, mint a test-elme-Önvaló összhangja. Ez azt jelenti, hogy a helyes terápia az ember valóságának mind a három szintjét kezeli. A helyes terápia célja, hogy felelevenítse a test belső intelligenciáját és támogassa a szervezet homeosztatikus és önjavító mechanizmusait – ezek végső kapcsolótáblája pedig a tiszta tudat.

Mint holisztikus tudomány az ajurvéda számos terápiás lehetőséget kínál a test, az elme és az energetikai rendszerünk egészségesen tartásához, gyógyításához.

Most ezek közül egyről, a marma pontok terápiás kezeléséről szeretnék beszélni.

Mik is ezek a marma pontok?

Olyan létfontosságú energiapontok, ahol a prána (életenergia) belép a testünkbe. Tehát olyan pontok, ahol a mikrokozmosz (a test) és a makrokozmosz (az univerzum) közötti energia és információcsere bonyolódik. Olyan energiakapuk, energiaszelepek, amelyek nyitódva vagy záródva erősítik vagy gyengítik, irányítják a pránát (életerőt ) az egyes testrészek felé. A marma pontok látják el a szervrendszereket életerővel, a szerveket energiával, a szöveteket érzetekkel, a sejteket emocionális információkkal. Érzelmi zavarok, helytelen életmód, negatív gondolkozás által ezek a marma pontok és az energia csatornák blokkoltá válnak.

Marma terápia során: a marma pontokat aktiváljuk azáltal, hogy egy könnyed terápiás nyomást gyakorolunk rájuk. Ezzel az energetikai blokkot megszüntetjük, hogy a prána ismét szabadon áramolhasson. Ha ismerjük ezeket a marma pontokat, akkor terápiás kezelésükkel képesek vagyunk irányítani a prána valamennyi formáját, hatva ezzel a test valamennyi struktúrájára (a szervrendszereinken át egészen a DNS-ig). Ezzel hosszútávon megőrizhetjük az egészségünket, vagy számos betegség gyógyulását képesek vagyunk beindítani.

Ha a terapeuta valamely marma pont körül fájdalmas területet talál, az azt jelzi, hogy bizony ott energia blokk keletkezett. Ha az energia nem képes a nadikban akadálytalanul áramolni, az előbb utóbb fizikai betegség képében manifesztálódik, először a finom vagy más néven energia testen, majd aztán idővel a fizikai testen is megjelenve.

Ezért a terapeuta a marma terápia során (mint az ajurvéda egyéb terápiás módszerei során is) a fájdalom, a tünet gyökér okát igyekszik megtalálni, kezelni, hogy ezzel elkezdődhessen a gyógyulás folyamata. Ha valamely marma pont fájdalmas, akkor bizony az adott terület izmait és ízületeit át kell mozgatni, hogy ezzel is oldjuk az adott terület blokkjait és a prána szabad áramlását elősegítsük.

Mi is ez a sokat emlegetett prána?

A prána egy intelligens energia, életenergia, ami nélkül nem beszélhetünk életről. Ez az elsődleges forrása a fizikai, mentális és energetikai egészségünknek, így a gyógyulás legfontosabb eleme. Ha nincs elakadás, blokk, akkor a prána zavartalanul képes áramolni a testben. Ha pedig zavartalanul áramlik a prána, akkor tiszta a tudatunk, tiszták a gondolataink, jól érzékeljük, észleljük a minket körülvevő világot. Egy magasabb tudatossági szintre léphetünk.

Ha ezt mind megértjük, akkor a jóga ászanák új megvilágításba kerülhetnek. (Ahogyan a yin jóga során az akupunktúrás pontok és a meridiánok stimulálásával gyógyulunk, itt a nádikat és a marma pontokat stimuláljuk.)  Az egyes jóga pózokban segítjük a prána szabad áramlását. Például teve pózban (Ustrasana) erősen megnyitjuk a mellkas területét, ezzel stimulálva a prána áramlását a nádikban, oldva ezáltal a mellkas terület blokkjait.

Nézzünk egy két példát, hogy hogyan dolgozhatunk a marma pontokkal?

Érintéssel, mikor az adott marma pontot ujjal esetleg egy marma bottal stimuláljuk. Alkalmazhatunk illóolajakat (Vata esetén például levendula, Pitta esetében jázmin, míg Kapha esetén eukaliptusz illóolaj tökéletes választás lehet), de gyógynövény főzetetek is nagyon hatásosak. A már korábban említett ászanázás szintén terápiás hatással bír. (Például a Shirsászana a fejtetőn lévő Adhipati marma pontot, míg a Halászana a Hrdaya, Nila és Nabhi marma pontokat stimulálja.

lotusayurvedayoga.hu | 2022 Minden jog fenntartva